Sportpszichológiai tanácsadás

Mentális állapotfelmérés
Krízisintervenció
Sportkarrier támogatása

Serdülőkonzultáció

A serdülőkkel folytatott munka során közösen járjuk körül a fiatalokra ránehezedő feladatokat és tanuljuk meg közösen az életkorral járó nehézségekre a válaszokat.

Pszichológiai tanácsadás felnőtteknek

Életciklus változások
Munka-magánélet egyensúly megtalálása
Stresszkezelés

Jelentkezz az első konzultációra!

Az első alkalom során kiderítjük, hogy tudunk-e hatékonyan együtt dolgozni. Ha nem én vagyok a megfelő szakember számodra, szívesen ajánlok mást, aki járatosabb az előtted álló kihívások kezelésében.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy rátaláltam Reginára. Kedves, pozitív és nála érzem, hogy nyugodtan elmondhatok bármit, bízhatok benne. Nagyon jó légkört teremt mindig, szívesen megyek hozzá. Amióta járok hozzá, azóta jobban megtanultam kiállni magamért, az érzéseimért, gondolataimért. Szívből ajánlom mindenkinek!

Livi (28)

Hálás vagyok Reginának, hiszen sokat köszönhetek neki. Rengeteget fejlődött az önismeretem a segítségével és a lelki problémáim feloldását is sikeresen támogatta. Kedves, türelmes és fiatalos. Bátran ajánlom mindenkinek!

Bence (28)

Regina egyszerűen csodálatos szakember, aki a kedves mosolyával már az első találkozásunk alkalmával elnyerte a bizalmam. Segítségével már sokkal jobban értem az érzéseimet, hogy hogyan működöm, és sikerült olyan gondolatokat hangosan kimondani, amiket eddig sokszor még magamban sem tudtam megfogalmazni. Nagyon megnyugtató érzés, hogy tudom bármit hozok be azülésünkre, az megértő, meghallgató fülekre talál. Minden együtt töltött perc kincset ér számomra!

Lili (23)

Bár már egy ideje dolgozunk együtt és nem az első élményem hasonló konzultáción részvenni... úgy érzem most hosszabb távon is tudok valakivel dolgozni magamon. Nagyjából ennyi amit jelenleg el tudok mondani. Kíváncsian várom, milyen fejlődést tapasztalok majd magamban.

Ferenc (28)

A közös munka menete

Írd meg röviden, hogy min szeretnél dolgozni (2 perc)

A jelentkezésed után emailben küldöm az elérhető időpontokat az első beszélgetésre.

Az első konzultációk

Az első 1-3 találkozó az ismerkedésről szól. Célom, hogy minél részletesebben megismerjem az életutadat és egy fejlődési tervet készítsek. Ne feledd, ez idő alatt az ismerkedés közös, így te is felmérheted, hogy hogyan is tudunk közösen együttműködni.

Személyes vagy online konzultációk (50 perc / alkalom)

Az egyéni alkalmak során mindig az általad hozott problémát járjuk körbe. Ne feledd, tőled is sok munkára lesz szükség céljaid eléréséhez.

Módszereim

Minden ember más és más, ezért számos tudásterületből merítve igyekszem megtalálni és alkalmazni azt a keretrendszert és módszertant, ami az adott esetben a legtöbbet segít.

Sématerápia (Magyar Sématerápiás Egyesület)

NLP- Neuro-Lingvisztikus Programozás (Magyar Komplex Pszichoterápiás Egyesület)

Autogén Tréning (Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület)

Coaching (Mindset Change Consulting)

Kognitív Viselkedésterápia (CBT) Gyermek- és Serdülőkre Adaptált Módszertana

Két ülés között...

A legnagyobb munka legtöbbször a két beszélgetés között zajlik, amelynek a támogatásához; hallgatásához ajánlok általam is hallgatott, követett szakembereket. Jó olvasást és hallgatást hozzájuk!

Kinek a jelentkezését várom?

Budapesti konzultációk

Személyes konzultációra várom azokat a sportoló- és civil serdülőket, fiatal felnőtteket, akik Budapest és vonzáskörzetén belül megközelíthetik a két fővárosi rendelők egyikét.

Online tanácsadás

Online várom a foglalásukat azoknak a klienseknek, akik távolabb élnek, mint a főváros és hatékony, elérhető szakembert keresnek.

Egyesületeknek, csapatoknak

A csoportos foglalkozások sportegyesületeknek, csapatoknak minden esetben egyéni egyeztetést igényel, amely során egyeztetjük a helyszínt, a célokat és az egyéni díjszabást.

A következő lépés az előtted álló kihívások megoldásában:

Konzultáció foglalása

Írd le röviden, hogy miért keresel pszichológust és keresni foglak emailben az elérhető időpontokkal.

Thank you! Your submission has been received!
Oops! Something went wrong while submitting the form.

Kérdésed van?

Mikor érdemes pszichológushoz fordulni?

Nincs két egyforma ok, amiért egy egyén pszichológushoz fordul. A legtöbb esetben a bejelentkezés akkor történik meg, amikor már a hétköznapokban úgynevezett funkcióromlást tapasztalok, azaz egyre nehezebben látom el a feladataimat (pl. munkahelyi konfliktusok gyakorisága), társas kapcsolataim meggyengülnek (pl. családi, párkapcsolati gondok). A belső vívódások (pl. önbizalomhiány, munka-magánélet egyensúly) kapcsán is megjelenhet a szakemberrel való kapcsolatfelvétel.

Mikor érdemes sportpszichológushoz fordulni?

Sportolóként, edzőként, sportszakemberként is számos oka lehet a szakember felkeresésének. Általánosságban megjelennek a teljesítménnyel kapcsolatos problémák (pl. koncentrációhiány, magas elvárások, sérüléstől való félelem/sérülésből való felépülés). A sportember nem csak konkrét probléma megoldásával fordulhat a szakemberhez, hanem egyfajta prevenció lépcsőfokaként be szeretné építeni a napjaiba a sportpszichológia tudástárát (pl. versenyre való felkészülés, mélyebb önismereti munka).

Számíthatok-e a pszichológus titoktartására, diszkréciójára?

A pszichológust titoktartás kötelezi, így minden, ami az ülésen elhangzik, a két fél között marad mindaddig, ameddig valamilyen veszélyeztető helyzet nem lép érvénybe. A folyamat lezárása után is a pszichológust titoktartás kötelezi.

Hogyan zajlik a tanácsadás folyamata?

A kliens-jelölt a weboldalon megadott helyen néhány mondatban bemutatja saját magát, illetve a problémakört, amivel a szakembert felkeresi. Az üzenet elküldése után a szakember emailben veszi fel a kapcsolatot az egyénnel, ahol megegyeznek az első ülésnek szánt időpontjában és helyszínében.

Milyen gyakran érdemes járnom pszichológushoz?

A folyamat rendszerességéről az első néhány találkozást követően szerződünk. A találkozások száma függ a hozott problémakör mélységétől. Általánosságban heti, illetve kétheti rendszerességgel dolgozom. A sportolók esetében a rugalmasság jellemzi a munkámat, hiszen az edzések és a versenynaptárhoz igazítjuk a konzultációs időpontot.

Mennyibe kerülnek a különböző pszichológiai szolgáltatások?

Egyéni pszichológiai, sportpszichológiai konzultáció: 15.000 Ft/alkalom
Csapatoknak, egyesületeknek a sportpszichológiai szolgáltatás árában előzetes egyeztetés során egyezünk meg.

Az első konzultáción minden további kérdésedre válaszolok